Panka

Ma Január 25-e van. Budán esik a hó, a lámpák fényénél láthatóvá válik a pihék apró, de mégsem esetlen, olykor libegő tánca. Egy hónap múlva 20 éves leszek, immár második évemet töltöm Budapesten, az agyamban gőzölögnek az emlékek, mint nyári esőcseppek a forró aszfalton. Szeretem a januárt, de a vizsgaidőszakot kevésbé. Szívesen sétálgatnék odakint, elmélkedve azon mennyi minden is történt velem 19 év alatt,de nem tehetem, nosztalgiázás helyett, egy sivár tanulóban ülök, mellettem csontvázak és biológiai kellékek... néhány szék, egymás felé fordítva, immáron jelezve, itt akár többen is tanulhattak hetekkel, napokkal ezelőtt. A klasszikus magyar irodalom, mint olyan, most annyira nem ragad magával, de  sajnos, csüggedten megállapítva elmondhatom, hogy 24 órával ezelőtt se tette. Ez elég szomorú tény, ugyanis Kiss Alexandra Panka január 27-én még soksoksoksoksoksok nappal a születésnapja előtt vizsgázni fog a fent említett tárgyból.. és szeretné jóváírni a számlájára azt a 3 kreditet, a

Tegnap este nagyon sokáig nem tudtam elaludni, csak gondolkodtam, gondolkodtam, mint ahogy általánosságban szoktam magamban és feltettem magamnak ezt a kérdést:   Miért szeretem a költészetet?    És egy nagyszerű következtetésre jutottam. Ha valaha, valamikor lehetőségem nyílna arra, hogy interjút adjak egy tévéműsorban, vagy riportot készítsenek velem egy rádióban, akkoris ugyanezt a választ adnám, mert egy olyan fajta megvilágítása ez a költészetnek, ami mostmár sziklaszilárddá vált bennem: Mert nem kell megmagyarázni, mert nem kell beszélgetni róla, mert nem kell megindokolni ki az új barátja, és mert órák hosszat nem kell vázolni azt, hogy valójában milyen is, mert nincsenek problémái és mert nem fog nem elmenni vizsgázni, egyszerűen csak van és a puszta létezésével megszünteti a szavakat és a beszéljünk róla nagy klíséket. Ezért szeretem, a költészet magáért beszél. És, hogy mennyi mindent nyújt a társadalomnak és az egyéneknek egyen-egyenként, az szinte hihetetlen. Én

Az emberek többsége általában kellemetlenségeket érzékel abból, ha elfelejt valamit. Vannak dolgok, amiket könnyen elfelejtünk, (ha már kategorizálni és rendszerezni akarunk) és vannak, amiket egyáltalán nem.  A folytonás rohanás azonban elősegíti mindezt, kialakul bennünk egy skála.. lesznek nagyon fontos, kevésbé fontos, és egyáltalán nem fontos dolgaink.  Például az, hogy megálljunk, elgondolkodjunk, rendszerezzünk, feltérképezzünk háttérbe kerül a jelen problémáival szemben, amiket szinte azonnal kell megoldanunk. Az idő, a távolság elmossa az emberi kapcsolatok erősségét, egy gimnáziumi barátság nem biztos, hogy kitart akkoris, amikor Pistike, Marika, vagy Rozika bekerül egyetemre. A változás szükséges, de nem feltétele annak, hogy megfeledkezzünk dolgokról, megfeledkezzünk másokról, hátrahagyjuk azokat az emlékeket, amik más helyekhez, időhöz, térhez kötnek bennünket. Ez nem egy doboz, amit lezárhatunk, az emlékeink mélyen bennünk élnek és felszínre törnek akkor, ha meglátju

Kicsit tehetetlennek érzem magam, mint az a kisgyerek, aki járni tanul. Gyakran elesek és kétségbeesetten emelem a kezeimet a levegőbe.. felfelé vágyom, oda ahol a nagyok vannak. Bár nem akarom lenyírni a kaktusz bimbait, és fölboncolni a babákat, a kicsi Lóci bennem is ott lapul és napról-napra növekszik mindaz, amiből táplálkozhat. Belőlem táplálkozik.