Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2016

Hogyan várod........?!

Az egész félévem a küzdelemről szólt. Próbáltam erősnek mutatkozni olyan helyzetekben, amelyek a hétköznapi emberek számára rendkívül egyszerűek. Részt vettem az egyetemen minden előadáson, megpróbáltam barátokat szerezni, szeretetteljes légkört teremteni magam köré. Felépítettem magamnak egy védőpalánkot, ami egy ideig nagyon szépen védte is azt a várat, ami én vagyok. Azonban az utóbbi időben ez a védőpalánk elkezdett megdőlni és már nincsen semmi sem, ami mögé elbújhatnék. Megdöbbentő, mintha egy meztelen várban kellene laknom. Magam is teljesen lemeztelenedtem, kendőzetlen vagyok. Nincsenek barátaim, ha voltak is, hát elmenekültem előlük. Könnyebb volt, mintsem szembenézni azzal a ténnyel, hogy mások igenis szerethetőnek gondolnak engem. Olyan embernek, akivel érdemesebb mélyebb baráti kapcsolatokat kialakítani. Mindig félek.. az aktuális naptól, olykor az öregségtől vagy a haláltól, néha magától a félelemtől is.. csak fekszem az ágyamban és gyakorta érzem, hogy valami nyugtalans