Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2017

Bizalom

Az utóbbi időben rám járt a rúd, a barátságaim, barátaim tekintetében, ugyanis én rendre abba a hitbe ringattam magam, hogy a barátság arról szól, hogy az ember mégiscsak bármit megoszthat a másikkal. Ez azonban nem így van. Tudom, hogy nehéz velem, nehéz a személyiségem, illetve az az élethelyzet is, amibe belekerültem, és nem látok mindent tisztán és racionálisan - hiszen én alapvetően egy olyan ember vagyok, aki nagyon intuitív és az érzelmei befolyásolják - de a mai napig meg tudok lepődni olyan dolgokon, amiket egyesek barátság alatt megengednek maguknak. Miután fellelkesedtem, hogy esetleg egy régi barátságomat feléleszthetem poraiból és tényleg megtiszteltem a másikat azzal, hogy megosztottam vele mindent, ami velem történik, megkaptam, hogy érzelmileg zsarolom és hazugságokra kényszerítem őt. Hát ez bámulatos. Ráadásul nem is a személyem miatt beszélgetett velem, hanem sokkal inkább csak azért, hogy megtalálja, annak az állapotnak a megoldását, amiben szenvedek. Így kell ezt