Miért szeretem a költészetet?

Tegnap este nagyon sokáig nem tudtam elaludni, csak gondolkodtam, gondolkodtam, mint ahogy általánosságban szoktam magamban és feltettem magamnak ezt a kérdést:

  Miért szeretem a költészetet? 

 És egy nagyszerű következtetésre jutottam. Ha valaha, valamikor lehetőségem nyílna arra, hogy interjút adjak egy tévéműsorban, vagy riportot készítsenek velem egy rádióban, akkoris ugyanezt a választ adnám, mert egy olyan fajta megvilágítása ez a költészetnek, ami mostmár sziklaszilárddá vált bennem:
Mert nem kell megmagyarázni, mert nem kell beszélgetni róla, mert nem kell megindokolni ki az új barátja, és mert órák hosszat nem kell vázolni azt, hogy valójában milyen is, mert nincsenek problémái és mert nem fog nem elmenni vizsgázni, egyszerűen csak van és a puszta létezésével megszünteti a szavakat és a beszéljünk róla nagy klíséket.
Ezért szeretem, a költészet magáért beszél. És, hogy mennyi mindent nyújt a társadalomnak és az egyéneknek egyen-egyenként, az szinte hihetetlen. Én leginkább az alkotási folyamatot részesítem előnyben, ami olyan, mint a sütés, de azért a kettő között lényeges különbségek vannak. Például, ha valamit meg szeretnél sütni, akkor azért általában van hozzá egy világos útmutató (amit receptnek neveznek... haha... milyen bölcs vagyok ma) és ha azt követjük, az eredmény annyira nem hazudtolhatja meg magát.. a kész termék általában meleg, jó állagú és finomnak bizonyul többszöri kóstolás vagy egyszeri kóstolás után. Miközben pedig alakítgatjuk a sütéshez szükséges tésztát, érzékeljük, hogy az mennyire könnyen formázható, kézre esik, vagy elválik a kéztől, tehát, hogy milyen. És ilyen a költészet is.. a versek megírásakor a szavak olykor csak spontán tolulnak a fejünkbe és a sorok egymás után csak jönnek és jönnek és összeáll valami, ami lehet, hogy tetszik majd másoknak, vagy nem (Berzsenyi szenvedett ettől) de akkoris, alkottunk valamit.. létrehoztuk azt a valamit, ami bennünket türköz, ami minket igazol, a lényünkből egy darabot olvashatóvá, vizuálissá formáltunk. Ez nagyszerű, hiszen mi is gyakorolhattuk a teremtés ezen formáját.

 Na akkor mi is a különbség?

Az, hogy a versekhez nincsen használati útmutató, recept.

  József Attila verseit 5 pohát víz elfogyasztása után olvashatod. Meg nem értettségét csak akkor fogod megérteni, ha te is hasonló problémákon mész keresztül. Legyél kicsit szerelmesebb, hogy jobban átélhesd az anyakomplexusát... ugyanmár DEHOGY....vicceltek? Hát persze, hogy kiröhögné mindenki ezeket. :D

 És egy vers nem attól lesz vers, hogy jaaaaaaaj 60 000 elvont fogalom van benne, és az átlagolvasó szörnyethal a szótagolásuk közben, hanem attól, hogy mindenki számára érthetővé válik és van üzenete. Neked is és nekem is üzen valamit, kapcsolatba lép velünk, felhívja a barátainkat, ismeri az új barátnőnket.. játszani hív minket elalvás előtt, és néha fel tud vidítani egy két sora a vizsgáink kemény perceiben.

  például: " Ami vár rám hideg és szűk a lejárat is ijesztő" Anakreón

 és ki tudjuk magunkat vágni vele helyzetekből, és fel is tudjuk ragasztani magunkat vele a planétára. Egyszerűen minden a költészetben van.