Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június, 2020

Az egyetem és egy szorongó ember

Kép
Már régóta szerettem volna ezt a bejegyzést megírni. Most, hogy megbuktam az államvizsgámon, el is érkezett az ideje annak, hogy megfogalmazzam mindazt, ami bennem lappang évek óta. Nem, nem a koronavírus, ez valami olyasfajta utálat, amit 7 év egyetem tud kihozni az emberből, méghozzá a magolás iránti nulla lelkesedésem. Láttam, hogy mindenki befejezte, hogy mindenkinek véget ért, de nekem még mindig volt egy UV-m vagy egy vizsgaidőszakom, vagy egy beadandóm. Azt éreztem, hogy nem bírok többet, hogy egyszerűen, ha ez az ára annak, hogy én diplomás valakicsoda legyek, akkor nem akarom. Aztán néha elhittem, hogy akarom, hogy nekem ez jó lesz, másokkal is elhitettem, ha kételkedtek magukban, hogy majd lesz valahogyan, csinálják, de azt hiszem, elfogytam. Most hét év került mérlegre és az utolsó akadálynál azt mondták, hogy nem. Ez ide nem elég, ez kevés... kevés évszámot, történeti részt mondtam és akkor elsírtam magam. Hét évig küzdöttem valamiért, ami egy másodperc alatt ismét