Te kinek mutatod meg magad?

Először is engedjétek meg, hogy tisztázzak valamit.
Ez a bejegyzés azért születik, mert most van időm olvasni és a kezem közé akadt, Almási Kitti Bátran élni című könyve. Nem igazán szoktam ilyen pszichológiai témájú szösszeneteket lapozgatni, de mivel már egy ideje a saját életem félelmei gúzsba kötnek és nem nagyon találom a kiutat, úgy gondoltam, miért ne, tovább már úgysem tudok rontani a helyzeten.
Az emberek nagy része egyébként is, (ez alól sajnos én sem vagyok kivétel) ahelyett, hogy masszív önismereti munkába kezdene valamilyen pszichodráma, illetve specifikus tematikájú csoportban, inkább elkezd ilyen dolgokat olvasgatni (hogy kinek mennyire válik előnyére, hátrányára, azt már döntse el saját maga.)

Ez az írás több témát is érint. Szégyen, abúzus, testképzavar, táplálkozás, párkapcsolatok, emberi kapcsolatok, tehát a félelmeket elég széles körben taglalja. Az egész miniatűr szorongásoktól a valódi nagy problémákig megy el, mint például egy daganatos betegség vagy a halál előtt elrendezni való dolgok tárgyalása.

Mit is jelenthet bátran élni? Számomra, legalábbis így a könyv háromnegyedét abszolválva, talán az a gondolat, hogy fel merjük vállalni magunkat, saját elvárásainknak megfelelően tudunk élni, nem gondolva arra, más adott cselekedetünkről, hogyan vélekedik, szavainkat miképp manifesztálja. Az, hogy saját magunkat adjuk, hogy elfogadjuk a testünket, hogy ki merjük mondani a gondolatainkat, megszabadít egy csomó felesleges görcsöléstől. Amit ki merek mondani, amit fel merek vállalni, azt nem tartom többé magamban, attól meg tudok szabadulni.
Ha pedig ismerjük a szorongást, hát akkor máris tudatában vagyunk annak is, hogy miért lép fel, miért tud ilyen hatalmas erővel munkálkodni bennünk, mert teret engedünk neki. Mert görcsösen kapaszkodik és mi hagyjuk, hogy leráncigálja rólunk a boldogság, elégedettség érzéseit.

Ha nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, ha boldogtalanok vagyunk, az leképeződik az emberi kapcsolatainkban. Lehet, sokan azt éljük meg, hogy nem vagyunk elég szerethetőek, elég jók, elég értékesek mások számára, hogy mellettünk voksoljanak, de ez nem igaz!
A kulcs önmagunkban van, az egész nyitja, hogy mi mennyire vagyunk jóban önmagunkkal, mennyire fogadjuk el önmagunkat, mennyire vagyunk képesek megengedni dolgokat saját magunk, a saját lényünk számára.
 Hogyan viselkedünk magunkkal szemben? Ha lenne egy olyan barátunk, mint amilyenek, mi saját magunk vagyunk, (az összes gyengeségünkkel, rossz tulajdonságunkkal együtt) mit mondanánk neki? Hogyan beszélnénk hozzá?

A másik pedig a nyitottság kérdése. Mennyire vagyunk képesek mások felé nyitni, kinek merjük megmutatni magunkat, aminek az aggodalma annó már Adyt is foglalkoztatta. Szeretném, ha szeretnének című versében így fogalmaz:

"De jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak."

Hát ne féljünk magunkat megmutatni, mert:

"minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény."

mert értékesek, egyediek és tökéletlenül emberiek vagyunk.