A 10. félévem az egyetemen, amiből kiemelném a gyakorlataimon lévő összes tündérkedves diákot (!!!!!!!!!!!!!!!!)
Köszönöm, hogy elfogadtatok úgyis, hogy én nem tudtam elfogadni önmagam. Ez nagyon sok erőt adott nekem ebben a félévben, pedig számtalanszor éreztem úgy, hogy nem bírom tovább. Amikor könnyes szemekkel kérdezgettem magamtól, hogy ugyan minek neked ez... miért kell mindig a rohadt összetett, bonyolult útvonalakat választanod, miért nem tudod elfogadni, hogy ez neked rengeteg kudarccal és keserűséggel fog járni. De rá kellett jönnöm, hogy én sose érem be az egyszerűvel. Nekem mindig kell a kihívás, az, hogy megharcoljak önmagammal, hogy győzelmet arassak a kishitűségem felett és mikor már le akartam mondani ezen szándékaimról, ti mindig ott voltatok. Mindig megéreztétek, ha segíteni kellett rajtam.
Nem tudom, hány ölelést, hány puszit, hány kedves szót kaptam tőletek, amikor kicsit elszorult torokkal jöttem el a gyakorlatról és mondjuk, véletlenül felismertetek, vagy már kora reggel odaköszöntetek: borzasztó jó érzés volt és mindig úgy éreztem, hogy
ha sok másért nem is, hát ezért érdemes végigcsinálni. A ti önzetlen megnyilvánulásaitokért, amiben nincsen semmi színjáték, csak őszinte, tiszta szeretet.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése