Hogy miért lettem szorongó?

Tegnap este azt álmodtam, hogy tanítok és utána megbeszéljük az órát, hiszen mindig így szokott lenni. Már előre láttam magam előtt, ahogy elmondják, mi volt benne a rossz, mit és hogyan rontottam el, mit kellett volna jobban, máshogyan csinálni..... ÉS már álmomban gyomoridegem volt.

Szerintem nem egészséges ennyire szorongani. Nem egészséges, hogy ennyire meg akarok felelni mindenkinek. Nincsen rendjén, hogy írok egy óratervezetet és minden egyes alkalommal azt kapom vissza, hogy mennyire nem jó,  mit kellene benne kijavítani. A facebookon millió poszt szól arról, hogy hogyan becsüljük meg a gyerekeket, hogyan próbáljunk meg másképpen látni. Nagyon fontos a pozitív visszajelzés, és egy tanár élete szerintem, nem arról kellene szóljon, hogy direktbe javít másokat, hanem hogy azoknak, akik gyengébben teljesítenek, megpróbáljon segíteni.

Ne ordibáljon a gyerekkel, hanem engedje meg, hogy hibázzon, mert abból tanulhat. Velem is folyton ordítoztak, mikor kicsi voltam. Mikor, mi volt a mentség... most ideges vagyok, most fáradt vagyok, most nem érek rád, most hagyjál békén. Ez a folyamatos frusztráció-leveztés, kritizálás, végletekig szétszedés,  lelkiismeretfurdalás-keltés, kipécézés, ez nem vezet semmire. Ez semmit nem ad a gyereknek, ez leginkább csak elvesz belőle. Aztán meg mikor szorongó lesz, akkor kezdjük el azért csesztetni, mert annó ordibáltunk vele, megrémítettük, kritizáltuk és megtanítottuk félni mindentől.

Vegyük már észre, hogy mit csinálunk, nyissuk ki a szemünket!